Galéria
Pitvarosi falunap és kukorica kavalkád
A Pitvarosi Erdei Ferenc Közösségi Színtér

Pitvaros községben a legfontosabb művelődésnek teret adó központ az Erdei Ferenc Közösségi Színtér, amely jelenleg a PROVITA Segítő Szolgálat civil szervezet és Pitvaros Községi Önkormányzatának együttes irányításával működik. A művelődési ház megépítésére már a 70’-es évek közepén felmerült az igény. Az akkori Községi Közös Tanács Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagyér és Pitvaros, községek fiataljainak művelődési és szórakozási szokásainak lehetőségeit akarta bővíteni, mivel Pitvaroson ekkor még bérelt helyiségben működött a művelődési ház, a többi községben pedig csak ifjúsági klubok léteztek. Az 1978-as évben elkészült számtalan mennyiségű terv, melyeket a jelenlegi Önkormányzat levéltára hűen őriz. Az elképzelések egy 450 férőhelyes intézmény megépítéséről szóltak, mely termeivel, felszereltségével ki tudja szolgálni az akkori kulturális elvárásokat. Ekkor, a Tanács bevételeit már erre a beruházásra tartalékolta, sőt a cél elérése érdekében felkereste a helyi és környező szervezeteket az épület támogatásával kapcsolatban. Így adódott, hogy a Felszabadulás MGTSZ nyolcszázezer forint, a Csanádpalota és Vidéke ÁFÉSZ kettőszáznegyvenezer forint hozzájárulással segítette a beruházást. 1980-as években anyagi gondok miatt az építést el kellett halasztani. Két évvel később vált lehetősége a Tanácsnak, az épület újragondolására, az eddigi terveket átvizsgálva megállapították, hogy nagyvonalúsága és anyagi hiány miatt új tervpályázat kiírására van szükség, így az akkora már teljesen megtervezett elképzelések közül egyet sem lehetett felhasználni. A terv ekkor már csak egy 200 férőhelyes nagyterem és a hozzá kapcsolódó létesítményekről (könyvtár, olvasóterem, klub,- és kiszolgáló helyiségek) szólt. Ekkor a Tanácsnak nyolcmillió forint pénzeszköze volt elkülönítve erre a célra. A benyújtott anyagokat 1983 tavaszán bírálták felül, ahol is a Csongrád Megyei Tervezői Bizottság pályázata nyerte el az első helyet. A beruházást 1984. november 1-jén kezdték meg, befejezését 1986. november 30-ra tervezték. A ház tervezője Kónya Imre lett, kivitelezőt viszont csak közel két éves egyeztetést követően sikerült találni. Az építkezést így 1985. szeptember 1-jén kezdték el, a befejezésének időpontját ekkor 1987 nyarára tervezték. A Községi Tanács, a Megyei Tanács, a Művelődési Minisztérium, a Szlovák Szövetség, az Állami Ifjúsági Sporthivatal, valamint a négy település lakossága által felajánlott pénzösszegek közel huszonhárom millió forintot tettek ki. Az építkezés végére 23.606.000 forintra rúgtak a költségek, amely szűkösen, de elég lett a beruházásra, ekkor 1988 év végét mutatott a naptár. Anyagi segítségre a Községi Tanács az építkezés alatt többször szorult, nehezítette az is a helyzetet, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság számára benyújtott pályázatokat is elutasították. Így alakult, hogy berendezési tárgyakat már csak szerényen tudtak vásárolni az új épületbe, amelyet így, 1988 telén nyitottak meg a közösség számára. Ezt követően a látogatottság szempontjából minden rendezvényükre megtelt az épület. A jelenlegi Művelődési ház éves szinten közel 50 rendezvényt bonyolít le. Ebbe beletartoznak az állandó programok, az iskolai rendezvények, egyéb szervezetek programjai is. Ezeket két csoportra osztva láthatóvá válik, melyek azok, amelyeket a művelődési házból, és melyek azok, amelyeket más szervezetek, intézmények valósítanak meg, melyből kitűnik, hogy Pitvaroson szükség van művelődési házra. Rendezvények Pitvaroson Művelődési ház szervezésében (Teleház, Könyvtár, Mozi): Falunap, Majális, Gyereknap, Sportnap, Mozi, Mikulás futás, Újévi koncert, Színházi előadás, kabaré, játékos elfoglaltság 0-3 éves korosztály számára, általános iskolásoknak és óvodásoknak könyvtári elfoglaltságok, kiállítások (helyi kézművesek), előadások (hasznos tanácsok a kiskertben), Egészségnap, Meseszínház, arcfestések, számítógépes tanfolyamok. Egyéb szervezetek, intézmények szervezésében (Például: Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, Petőfi Sándor Általános Iskola stb.): Szlovák Baráti találkozó, Szlovák színházi előadás, Ruhaosztás, Aerobik, Véradás, Tüdőszűrés, Ortopédiai vizsgálat, Katolikus Karitasz rendezvény, Esküvő, Nyugdíjas Klubtalálkozó, Szlovák Klubtalálkozó, Mozgáskorlátozott találkozó, Termékbemutató, Játszóház, Mezőgazdasági fórum, Közmeghallgatás, Karácsonyi műsor és zeneiskolai hangverseny, Fotó Szakkör, nemzeti ünnepi megemlékezések, Hobby szakkörök. PITVAROS KÖZSÉGI ÖNKORMÁYZATA 2012.03.30. A Művelődési otthonban úgymond egy kézben működik a rendezvények szervezése, a könyvtári szolgáltatások, a mozifilmvetítések és a teleház szolgáltatások is, ezért találhatóak meg együtt összesítve a táblázat bal oldalán. Tényleges szervezési központ a teleház. A művelődési intézményre legnagyobb rálátással bíró szakmai vezető önkéntesként irányítja az ellátandó feladatokat. Ő látja át és tervezi a pályázatok anyagi vonatkozásait, egy kézben tartja és irányítja a munkavállalókat a rendezvények szervezését és lebonyolítását. Érdekességképpen szeretném kihangsúlyozni, hogy a civil szervezet által szervezett minden rendezvényen ingyenesen lehet részt venni, még a havonta két alkalommal szervezett mozifilmvetítéseken is, melyek költségeit (jogdíj, szállítás, kópia használat) az egyesület saját költségeiből finanszírozza. Látogatottságot tekintve hiteles adatokkal szintén csak a Művelődési ház rendezvényeivel tudok szolgálni. A legnagyobb volumenű a falu egészét megmozgató Falunapi rendezvénysorozat, amelyre a falu lakosságának 80%-a kilátogat. Számos látogató érkezik a programokra a környező településekről. A rendezvénysorozat három napos. Megszervezésének minden évben adott időpontja, a Mária naphoz legközelebb eső hétvége. Ezen a napon ünnepli a pitvarosi katolikus Nagyboldogasszony Plébánia Jézus Krisztusanyját, Máriát. A pénteki napon, főként a fiatal korosztályt megcélozva a programok: mozifilmvetítés és koncert. Szombaton: láthatunk zenés gyermekműsorokat, bohócokat, de akár karaoke-zhatunk, megnézhetjük a helyi csoportok fellépéseit, küzdősport bemutatón vehetünk részt. Az este kezdetén ismert fellépők zenéire énekelhetünk, zárásként pedig táncolhatunk a mulatós disco-ban. Vasárnap a szentmisére és a búcsúra lehet ellátogatni. A falunapon kívül a gyermekeknek szervezett rendezvényekre és az egészségnapokra gyűlik össze legjobban a falu apraja-nagyja. A rendezvények mellett a civil szervezet szép eredményeket ért el pályázatok tekintetében is. Ilyen forrásokból szervezett számítógépes tanfolyamokat, falunapot, gyereknapot, gyalogló klubbot és a kultúrház felújítását, technikai és tárgyi beszerzéseit is ebből fedezte. A jövőkép még így is bizonytalan, a forrásokat – közművelődés és könyvtár szempontjából is – csökkentették. A gazdasági gondok mellett ugyanolyan szintű problémának érezem a közösségi élet szerveződései iránt lecsökkent érdeklődést és az azokon való kisszámú látogatottságot. Még úgy is, hogy a művelődési házban található összes szolgáltatást igénybe lehet venni a nyitvatartási idő alatt, amely heti 73 óra. A jelenlegi művelődési ház (és a benne helyet foglaló teleház, könyvtár, mozi terem és egyéb a közösség számára használható helyiségek) 2010-11 között a civil szervezet által elnyert Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek elnevezésű pályázat által részleges felújításra kerültek. Nagyobb részét, mint a teljes tetőcserét, a nyílászáró cseréket, a külső hőszigetelést és színezést, valamint a mozgáskorlátozott feljáró és mosdó kiépítését, új bútorzat és technikai felszerelés beszerzését a pályázat biztosította, míg a Teleház festését, kiszolgáló pultját, a felnőtt könyvtár részleg felújítását a civil szervezet önerejéből biztosította. Így 2012-ben már európai színvonalú külsővel és felszereltséggel áll a közösség szolgálatában. Kapcsolatait tekintve próbál szoros együttműködést kialakítani a településen található összes intézménnyel, szervezettel és csoporttal. A jövő tehát bizonytalan, pedig az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek című pályázattal kötelező öt éven keresztül a teljes intézmény működtetése, melyet a civil szervezet old meg.